Csak a csend meg a zaj

Nem csak ezek idegesítenek. Idegesít az, ahogy az emberek viselkednek, ahogy mindenki magára kíváncsi, csak és kizárólag magára, a kíváncsiságuk, de szerintem túlságosan nagy feneket kerítek neki. Majd elmúlik - vagy én is csinálok egy megszentségtelenítés-tervet.
Így a világmegvetés után a köznapok:
Szóval úgy négy év után már megint van ez az úgynevezett olimpia. Vak, aki nem botlik bele úton-útfélen. Annyira bírom, hogy ilyenkor mindenki adja a nagy magyart, hogy Gyurta Dani meg Szilágyi Áron aranyat nyertek és milyen büszkék a hazájukra satöbbi, satöbbi. Amikor meg ez az egész lemegy, visszasunnyognak a hétköznapokba és nem hogy sportközvetítést egy szemet nem néznek, de akkor már nincs is akkora mellényük. Jó akkor magyarnak lenni, amikor a világ is tudja, hogy létezik, egyébként meg...
Jó, azért nem tagadhatom, engem is elkapott ez az olimpiai láz. Sőt még úszni meg futni is eljárok - kíváncsi vagyok, meddig tart a lelkesedésem. Mert azért mégis könnyebb a TV előtt ülni és nézni a meccset vagy bánomisénmiafenesportközvetítést, mint hogy ki is mozduljon az ember.

Az utóbbi időben mondjuk sokat mozdultam ki - bár nem sport céljából elsősorban.
Július 15. - Csík zenekar

Izsáki giccs

Barátnőmnél alvás kicsit megnehezítette úgy ezt az egész koncertet. Mert kb 3 óra pihentető alvásban volt részem. Egyébként meg a legóriásibb hír arról a hétvégéről: nem késtem a buszt. Mert a pontosság és a rend fémjelez.
Szóval szombaton barátoztam - sétálás a réten, hülyét csinálás magunkból  mezítláb a városban, mesefilmnézés (mert érett 16 évesek vagyunk és mert ezek töltődnek a leggyorsabban és kell valami agyölő) és hajnali 6ig tartó beszélgetések.
Vasárnap mentem vissza Kecskemétre. Épp időben érkeztünk oda - úgy nagyjából 2 és fél órával a kezdés előtt. De ez sem volt elég, mert az öregasszonyok elfoglalták az összes széket, a szúrós tekintetük meg megkeserítette volna az egész koncertet, ha eléjük álltunk volna - az nem éri meg.
Kicsit késtek, vagy halasival vagy kiskunságival kezdtek (hú, de kiművelődtem néptáncos barátocskáim körében...). Először talán Presser lépett fel a vendégművészek közül.
És ott romlott el. A hang. Mérhetetlenül imádom a technikát. Kicsit helyezkedtünk, jobb volt valamivel, csak nem láttunk. Na mindegy, nem - elsősorban - a látvány a lényeg.
 
Igyazából csak pár számra emlékszem, azok is főleg valami alternatív származékok. Például volt a Kispáltól a Csillag meg fecske, akkor Quimby: Sehol se talállak, Most múlik pontosan (ki gondolta volna...), Fekete l'amoure. Meg a "Te majd kézen fogsz és hazavezetsz. Meg, ha így jobban belegondolok, énekeltek az "Én vagyok az, aki nem jó"-t, "A székelyi hobo"-t "Alvarez"-t... Tulajdonképpen ez az egész felsorolás inkább önvisszajelzés, hogy mégsem hülyültem el a nyári hónapok folyamán - eredmény: annyira nem, csak a szokásosan.
Nem értem túlságosan későn haza, kb fél 1kor, de iszonyatos fejfájásom volt. Ilyenkor imádom az anyákat. Olyan megértőek. Hazaérek, bemegyek a nappaliba. Elpanaszolom, hogy mim fáj, erre ő azzal az iszonyatos együttérzéssel a szemében: "Mit ittál? Miért ittál? Mennyit?" Háh. Az embernek már a feje sem fájhat anélkül, hogy az ittas állapottal való gyanúsítás ne érje utol.

Kicsit furcsa, hogy gyakorlatilag csak Kiss Tibiről készült elfogadható fénykép. Szereti őt a fényképezőgépem. Jó az ízlése.


A héten Esti Kornél reggeltől estig, minden mennyiségben. Hozzáfűzés a kliphez: A mi pixillációink miért nem így sikerülnek?? Ez nem ér.

Csak hogy stílusos legyen a vége, végezzünk a zolimpiával. Tisztára kirázott a hideg, mikor Berki nevét mondták be. Pedig ilyet nem szokott csinálni. Így milyen jól nézett már ki a zászló, középen a magyar lobogóval a két szélén meg a brittel. Így kell mindig - ok, az oldalt levők változhatnak.
Óriási nagy gratuláció Berki Krisztiánnak!