2012. augusztus 22., szerda

Szaporábban, mint a lélegzet

Már megint elhagyom az eszem. Ez a sok koncert - ez a kettő koncert - ez a meleg, ez a budapesti por, ez a nyár vége mind hülyét csinál belőlem. És holdkórost.
Augusztus 4-én Quimby, Jászberény. Cegléd nekem ugyanolyan, mint Kiskunfélegyháza. Majdnem lekésem a nagykőrösi buszt - nem kellene megtéveszteni az embereket. Nem jó vicc a másik kocsiállás. Onnan kocsival tovább Jászberénybe. Már tudom hol van.
Megérkezünk - természetesen senki nem tudja, hová is kell menni. A megoldás egy Csáki Pityu bá' kinézetű úr volt. Vártam, mikor kezdi el énekelni, hogy " az én életem egy szar, fiam, nem telt egy perce sem boldogan, a szívem helyén csak egy krumpli van, ne kérd tőlem, hogy elmondjam!"... Ehelyett megadta nekünk a helyszín megközelítéséhez szükséges instrukciókat - pedig látványos lett volna és mindenképpen időszerű a dal. Lehet, hogy ő nem szereti.
Kicsit korábban értünk oda, mint kellett volna, mászkáltunk erre-arra, megismerkedtem és szereztem egy új barátot - szereti a Nirvanat, rossz ember nem lehet. Aztán betereltek bennünket, mint valami birkanyájat, a kapun. Azon emésztettük magunkat, minek az a sok szék. Quimby koncerten ülni - ráadásul tizenévesen? Csúnya dolog lenne - persze csak ha a körülmények megengedik. Jobban hívogatott az a szép nagy tér a színpad előtt. Végül ott kötöttünk ki. A közönség 90%-ával együtt. Volt ott minden: a bulizó parasztoktól a leszbikus csajokig  - akik egyébként kétlem, hogy azok voltak, de akkor is furcsán viselkedtek, részegen és pofátlanul.
A kedvenc beszélgetésem: te milyen számokat ismersz tőlük? Hááát... szövegeket nem ismerek, de egyébként nagyon sokat. Imádom az ilyeneket.
A koncert maga jó volt. Jobb volt, mint a kiskunfélegyházi - itt legalább nem nyugdíjasok voltak a vizitelők. A műsor nagyjából egyezett a két helyen, az Otthontalanság otthonát discosították, Liviusnak jászberényi a kutyája, Dódinak meg az ükapjáról/dédapjáról, Riszner Józsefről neveztek el sétányt - zeneszerző volt (ilyen génekkel nem csoda, hogy zenész lett az ük/dédunokából...).
Koncert után hajnalig beszélgettünk - témaválasztásból királyok vagyunk, most a spiritualizmus és a vallás került terítékre. Tudtátok, hogy ha valaki távollátó, akkor nem akarja/tudja látni a körülötte lévő dolgokat? Ha meg távolra nem látsz, nincs jövőképed. Most világosodtam meg, miért kellett 7 évig szemüveget használnom. Imádom az ilyen dolgokat, az ezoTV-t különösen. "Mária vagyok, 70 éves, a szerelmi életemről szeretnék kérdezni" vagy "Tibor vagyok, az anyagiak és a pénzügyek érdekelnek". No meg Merlin, aki nő.
Előző héten Budapesten voltam. Haláltusára készültem keresztrejtvényekkel - ehelyett kellemesen elszórakoztam. Hétfőn érkeztem, kimentünk a temetőbe édesapám sírjához, rendbe szedtük, majd pihentem keddre. Kellett is, lejártam a lábam. Sok évvel ezelőtt megígérte nagyanyám, hogy elvisz a Szépművészetibe, beváltotta. 8-10 alkalommal már voltam, de most az összes termet bejártuk - a spanyoloktól a francia impresszionistákig mindent. Nagyim még nem volt, végigámuldozta a kiállításokat, minden képnél hosszasan időztünk az elején, a végén már csak futólépésben vetettünk egy-egy pillantást a festményekre. Győzött a fáradság. De nem sokáig élvezhette győzelmét, mert pénztárcát nem kímélve a Westendbe mentünk. Jobb, mint a semmi, más program nem is jutott eszembe. Szerdán unokatestvéremet kellett néznem, ahogy World of Warcraftozott. Van ilyen? Mellé nyomta a dumáját a számítógépes játékokról, én meg csak bólogattam. Értem is én...
Megmutattam neki a zenéimet. Ledrogosozta, majd engem is lehülyézett, hogy mekkora lehet az IQ-m, ha ilyen butító dolgokat hallgatok. Kedves, szívélyes fogadtatás. Nem érdekel, én tudom, mi a jó, csak sajnálni kell az ilyeneket.
Csütörtökön hiányoltam legjobban a fényképezőgépemet. Szent István Bazilika, utána Gellért-hegy. Na az látványos volt. Kezdjük ott, hogy majd' eltévedtünk. Másrészt nagymamám 70 éves, minden 3. lépcsőnél megállt. De a kilátásért megérte - no meg azért, hogy kiderüljön, nem tudom használni a cseh iPhon-okat.
Pénteken Kiscsillagon voltam a Parkban. Eseménydús volt.
16 évesen akár férjhez is mehetnék, de a Parkba csak szülői felügyelettel 18 év alatt? Ennek van értelme? Mindent a West Balkánnal magyarázzák. A probléma ott gyökeredzik, hogy ott túl sok embert engedtek be, ezért történt a tragédia, nem a lányok korából kifolyólag. Ha kizárólag huszonéveseket engedtek volna be, akkor is valószínű, hogy bekövetkezik a baleset.
Szóval alig akartak beengedni a barátnőmmel. Az egyik kapunál. Istenem, a felfuvalkodott piros pólós biztonsági őröket ezen naptól fogva gyűlölöm. Illetve nem mindegyiket, de aki a bal oldali kapunál volt, azt igen. A jobb oldalival meg vagyok elégedve, simán beengedtek - tanulság: megéri többször is próbálkozni.
Naagyon jóóó volt a koncert. A mellettem álló fiatalember talán nem így vélekedett, de én biztosan. Végig telefonozott, csak a Fishing on Orfűnél mozdult meg, mintha élne egy kicsit. A Mol kútnál Compact Disco-s verziója még mindig zseniális, Lovasi és Lecsó piros kalapjával egyetemben. Na meg a tánc és ahogy Benő, a road kapkod a mikrofon felé.
Kuriózuma volt még az eseménynek a 'Kiscsillag kiscsillagot keres' verseny győztese, Juli. Rá szavaztam, ő volt még a legszimpatikusabb az indulók közül - bár hangügyileg volt még egy csaj, aki jobb volt. Mindenesetre örültem. Bár ha nem ő lett volna, az se baj -  egy szám nem a világ. Azért meg végképp ujjongok, hogy nem engedtem a rábeszélésnek, vagyis nem indultam. Mert nagy ám itt a terror, nem foglalkoznak azzal, hogy az embernek nincs hangja, ha van is, az nem jó, vagy ha jó is, nem eléggé.
A konszört utolsó száma a 'Kit simogasson' volt. Én, ha azt látom, azon nyomban kitör belőlem a nevetés. Nem is a produkció maga késztet erre, inkább az együttes bénasága. Értem én, hogy inkább gyakorolják a dalokat, mint a táncot, de hogy egy ilyen rohadt nehéz koreográfiára miért nem szorítanak időt... Bár Lecsó sztepptánca lenyügöző mindig. :D

Kifelé menet már probléma nem merült fel - meg akkor már kit érdekelt -, épségben haza is jutottunk, Barátnőm nálunk aludt, csak a szokásos történt. Igaz, most elalvás terén még durvábbak voltunk - délelőtt 10.20ig bírtuk témával, de 11.35kor kezdődött az Egy lányról az HBO-n, szóval 11.20kor már talpon voltunk. Mert mi sem fontosabb filmnézésnél, ha annyira kómás a feje, hogy már a magyarral is gondok vannak.

Megkérték a kezem. Mondtam, tanuljon meg dobolni először utána majd megbeszéljük (tudom, szívtelen vagyok).

Szombaton mentem volna SZINre. Aztán úgy volt, hogy Balatonra megyünk, ez változott át Szerbiára, ami végül semmi lett, aztán mégis Agárd. Vagyis lehet, hogy mégis. Gödör Kemping lészen ott, csütörtökön Kipu, Kákettők, Nemjuci, Supernem, Kiscsillag, Pál utcai fiúk. 3800 HUF-ért a hülyének is megéri, pláne nekem. Szurkoljon mindenki, hogy összejöjjön.

Még mielőtt elfelejteném: Drastik Putto, Budapest, Tündérgyár, augusztus 30. 21.00
A belépő 500 Ft-ot kóstál, nem nagy áldozat. Budapestieknek nincs kifogás, a többiek meg oldják meg. Az meg pláne nem lehet kibúvó, hogy nem ismeri valaki a zenét: Drastik Putto: Bosszúból galamb
Kritika is van. Kicsit tömjénszagú, picit piedesztálra emeli a DP-t, de zeneileg nagyobb hozzáértésről tesz tanulságot, mintha én írnám: Zeneboncoló: Drastik Putto, Bosszúból galamb

2012. augusztus 6., hétfő

A kéz



"-          Nem utazunk együtt, azért jobb lenne – jött be utánam a szobába.
  -          Azt hiszem, nekem nem -  mondtam, és a vállamra dobtam a hátizsákom, aztán elindultam ki az ajtón, le a lépcsőkön. Milyen finoman záródnak ezek a bécsi bejárati ajtók, milyen csendben. Álltam a ház előtt: most hogy is van, milyen irányba kell menni? Mit is keresek itt különben? A kurva anyjukat – mondtam magamban -  ezeknek a geci osztrákoknak -, és köptem egyet arra a rohadtul tiszta utcakőre – a kurva anyját Párizsnak, meg a franciáknak. Milyen reménytelen világ ez – gondoltam – annyira jó már, ha egy kicsit jobb lenne, szétesne, ezen a Jimi Hendrix sem tudott változtatni, a haverjaim New Yorkból, ők sem, ezen az Ulricke Meinhoff sem tudott változtatni, és soroltam a példaképeimet, hogy ennek a szar Nyugatnak vége, géppisztollyal le kéne sorozni az egészet, Béccsel kezdeném. Béccsel végeznék először, aztán tovább egészen Párizsig. Kiösmerném magam, hogy merre kell fordítani a puska csövét, az biztos. A kurva istenét, mi a faszt keresek én ebben a jólétben, mit? – üvöltöttem magamban, aztán elindultak a könnyek a szememből. Álltam ott, törültem az orromon, mert ilyenkor mindig taknyos is lesz az ember, de az tökhülyén néz ki, hogy taknyos. Vártam, hátha utánam rohan a lány, hogy vicc volt az egész. De nem jött. A könnyem ömlött, és nem törültem már az orromat sem. Álltam a tiszta bécsi gassén: előttem volt a nagyvilág. És nem volt előttem semmi."

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia



Remélem sértem a szerző jogokat. 

2012. augusztus 5., vasárnap

Csak a csend meg a zaj

Nem csak ezek idegesítenek. Idegesít az, ahogy az emberek viselkednek, ahogy mindenki magára kíváncsi, csak és kizárólag magára, a kíváncsiságuk, de szerintem túlságosan nagy feneket kerítek neki. Majd elmúlik - vagy én is csinálok egy megszentségtelenítés-tervet.
Így a világmegvetés után a köznapok:
Szóval úgy négy év után már megint van ez az úgynevezett olimpia. Vak, aki nem botlik bele úton-útfélen. Annyira bírom, hogy ilyenkor mindenki adja a nagy magyart, hogy Gyurta Dani meg Szilágyi Áron aranyat nyertek és milyen büszkék a hazájukra satöbbi, satöbbi. Amikor meg ez az egész lemegy, visszasunnyognak a hétköznapokba és nem hogy sportközvetítést egy szemet nem néznek, de akkor már nincs is akkora mellényük. Jó akkor magyarnak lenni, amikor a világ is tudja, hogy létezik, egyébként meg...
Jó, azért nem tagadhatom, engem is elkapott ez az olimpiai láz. Sőt még úszni meg futni is eljárok - kíváncsi vagyok, meddig tart a lelkesedésem. Mert azért mégis könnyebb a TV előtt ülni és nézni a meccset vagy bánomisénmiafenesportközvetítést, mint hogy ki is mozduljon az ember.

Az utóbbi időben mondjuk sokat mozdultam ki - bár nem sport céljából elsősorban.
Július 15. - Csík zenekar
Izsáki giccs
Barátnőmnél alvás kicsit megnehezítette úgy ezt az egész koncertet. Mert kb 3 óra pihentető alvásban volt részem. Egyébként meg a legóriásibb hír arról a hétvégéről: nem késtem a buszt. Mert a pontosság és a rend fémjelez.
Szóval szombaton barátoztam - sétálás a réten, hülyét csinálás magunkból  mezítláb a városban, mesefilmnézés (mert érett 16 évesek vagyunk és mert ezek töltődnek a leggyorsabban és kell valami agyölő) és hajnali 6ig tartó beszélgetések.
Vasárnap mentem vissza Kecskemétre. Épp időben érkeztünk oda - úgy nagyjából 2 és fél órával a kezdés előtt. De ez sem volt elég, mert az öregasszonyok elfoglalták az összes széket, a szúrós tekintetük meg megkeserítette volna az egész koncertet, ha eléjük álltunk volna - az nem éri meg.
Kicsit késtek, vagy halasival vagy kiskunságival kezdtek (hú, de kiművelődtem néptáncos barátocskáim körében...). Először talán Presser lépett fel a vendégművészek közül.
És ott romlott el. A hang. Mérhetetlenül imádom a technikát. Kicsit helyezkedtünk, jobb volt valamivel, csak nem láttunk. Na mindegy, nem - elsősorban - a látvány a lényeg.
 
Igyazából csak pár számra emlékszem, azok is főleg valami alternatív származékok. Például volt a Kispáltól a Csillag meg fecske, akkor Quimby: Sehol se talállak, Most múlik pontosan (ki gondolta volna...), Fekete l'amoure. Meg a "Te majd kézen fogsz és hazavezetsz. Meg, ha így jobban belegondolok, énekeltek az "Én vagyok az, aki nem jó"-t, "A székelyi hobo"-t "Alvarez"-t... Tulajdonképpen ez az egész felsorolás inkább önvisszajelzés, hogy mégsem hülyültem el a nyári hónapok folyamán - eredmény: annyira nem, csak a szokásosan.
Nem értem túlságosan későn haza, kb fél 1kor, de iszonyatos fejfájásom volt. Ilyenkor imádom az anyákat. Olyan megértőek. Hazaérek, bemegyek a nappaliba. Elpanaszolom, hogy mim fáj, erre ő azzal az iszonyatos együttérzéssel a szemében: "Mit ittál? Miért ittál? Mennyit?" Háh. Az embernek már a feje sem fájhat anélkül, hogy az ittas állapottal való gyanúsítás ne érje utol.


















Kicsit furcsa, hogy gyakorlatilag csak Kiss Tibiről készült elfogadható fénykép. Szereti őt a fényképezőgépem. Jó az ízlése.


A héten Esti Kornél reggeltől estig, minden mennyiségben. Hozzáfűzés a kliphez: A mi pixillációink miért nem így sikerülnek?? Ez nem ér.



Csak hogy stílusos legyen a vége, végezzünk a zolimpiával. Tisztára kirázott a hideg, mikor Berki nevét mondták be. Pedig ilyet nem szokott csinálni. Így milyen jól nézett már ki a zászló, középen a magyar lobogóval a két szélén meg a brittel. Így kell mindig - ok, az oldalt levők változhatnak.
Óriási nagy gratuláció Berki Krisztiánnak!