A kéz

"-          Nem utazunk együtt, azért jobb lenne – jött be utánam a szobába.

  -          Azt hiszem, nekem nem -  mondtam, és a vállamra dobtam a hátizsákom, aztán elindultam ki az ajtón, le a lépcsőkön. Milyen finoman záródnak ezek a bécsi bejárati ajtók, milyen csendben. Álltam a ház előtt: most hogy is van, milyen irányba kell menni? Mit is keresek itt különben? A kurva anyjukat – mondtam magamban -  ezeknek a geci osztrákoknak -, és köptem egyet arra a rohadtul tiszta utcakőre – a kurva anyját Párizsnak, meg a franciáknak. Milyen reménytelen világ ez – gondoltam – annyira jó már, ha egy kicsit jobb lenne, szétesne, ezen a Jimi Hendrix sem tudott változtatni, a haverjaim New Yorkból, ők sem, ezen az Ulricke Meinhoff sem tudott változtatni, és soroltam a példaképeimet, hogy ennek a szar Nyugatnak vége, géppisztollyal le kéne sorozni az egészet, Béccsel kezdeném. Béccsel végeznék először, aztán tovább egészen Párizsig. Kiösmerném magam, hogy merre kell fordítani a puska csövét, az biztos. A kurva istenét, mi a faszt keresek én ebben a jólétben, mit? – üvöltöttem magamban, aztán elindultak a könnyek a szememből. Álltam ott, törültem az orromon, mert ilyenkor mindig taknyos is lesz az ember, de az tökhülyén néz ki, hogy taknyos. Vártam, hátha utánam rohan a lány, hogy vicc volt az egész. De nem jött. A könnyem ömlött, és nem törültem már az orromat sem. Álltam a tiszta bécsi gassén: előttem volt a nagyvilág. És nem volt előttem semmi."

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Remélem sértem a szerző jogokat.