A mindennapok hangja egy hallhatatlan frekvencián

Hogy a magam védelmére keljek, miért nem írok sűrűbben, mikor nyár van és az átlag gyereknek épp csak annyi a dolga, hogy üljön a gép előtt és nyomkorássza (kezdem azt érezni, hogy ennek a mondatnak se füle se farka, de hogy vége-hossza nincs, az tuti)... na szóval, próbáltam én összehozni pár bejegyzést, de nem akartam még ennél is semmitmondóbb bejegyzéseket produkálni.
Egyébként normális eseménydússággal rendelkezett az elmúlt hónap. 2 koncert, ennyi épp elég. No meg egy év vége.

A 2 koncert pedig nem más, mint Intim Torna Illegál a Belvárosi Fesztiválon június 3án és PUF a Parkban (Soroksári út 60., Budapest, ha nem mond valakinek semmit. Nem szeretem a nyelvtant.) június 6án, ha jól emlékszem. Nem ma volt már, a napokban meg szita az agyam, legalábbis minden apró részletre emlékszem, csak a lényegre nem. Szép dolog a memória.
Lett volna 3 koncert is. Belfeszten a Quimby is fellépett, csak csúnya dolog az anyaság, de még rosszabb gyereknek lenni. Magyarul nem engedtek bennünket. Illetve engem igen (ahogy anyám fogalmaz, egyetlen majma vagyok), csak barátnőmet nem. Pedig ITI után rögtön ment a könyörgés. Szinte úgy éreztem magam, mint valami mise vezetője, csak a miénk aprócskát össze volt keverve, valami ehhez hasonló sorrendben: Sanctus (az egész Quimbys ötlet akkor ötlött fel bennünk komolyan budapesti tartózkodásunk alatt, amikor konkrétan neki mentünk Kiss Tibinek. Ez kicsit felébresztette merengő lelkünket.), Credo (in unum Deo - alias Quimby. Csak ne vádoljanak eretnekséggel.), Gloria in excelsis Deo (elengednek. De csak az én drága anyám. Ujjongunk.), majd Kyrie eleison (addig hívogattok barátnőm anyját, hogy az lecsapta, és a későbbiekben elmondottak alapján még jó sokáig nem bocsátotta meg az a főbenjáró bűnt, hogy gyermeke koncertre akart menni.). Akkor adná vissza a hangulatot, ha lenne egy bosszúálló része is.

Lövésem sincs, honnan a kép. De Kiss Tibi. BelFeszt talán?

A lényeg, hogy túléltük. Az Intim Torna Illegálért nem mondom, hogy nem érte meg elmenni, de igazán játszhattak volna kicsit hosszabban - azok a fránya körülmények. Összességében nem volt rossz a nap, kulturális programot is találtam, mint főszervező. Ingyenes is volt, a közelben is volt, fotó is volt, meg sok, béna 20as, 30as évekbeli fürdőruha. Miniszterek gatyában a címe a kiállításnak, ha jól emlékszem, egy rohadt hosszú utca végén, vagyis elején - nem mindegy, hogy nézzük - van a múzeum, a Mai Manó. A színházak mellett.
Hazaúton a vonaton lelkiztünk.Ez volt talán az első, hogy mindketten olyan dolgokról beszéltünk egymásnak, ami... szóval lelkiztünk. Szóba került válás, vallás, halál, no meg hogy egyedül fogunk meghalni a 32 fekete macskánk között. Vagyis csak én, mert ő nem szereti a macskákat.
És hogy még jobban megkavarjam a kronológiát, koncert előtt megláttam a Vad Fruttikból Kerekes Gergelyt, azaz Macit (találó név). Tudom, hogy gáz vagyok, meg hogy minden rossz, de kértem aláírást. Ez belém nevelődött, hogy minden "híres" embertől (gyakorlatilag az általam arra érdemesnek tartott művésztől) kérem, hogy írjon valamit egy füzetecskébe. Gondolkozok rajta, hogy a mára már tekintélyesre növekedett autogramokból felteszek néhányat.
És arra is gondoltam, hogy és-sel nem kezdünk mondatot és valahogy meg kellene különböztetni a barátnőket. Sokszor már én sem tudom követni, kivel is mentem el hova. Az előzőekben R.-ről szólottam. Tudom, kreatív vagyok, hogy a neve kezdőbetűjével rövidítem, de nem jutna eszembe eme szent pillanatban semmi normál állapotban lévő becenév/akármilyen név, ami nem nevetséges. Vagy nem túl személyes.
ÉS Dióssyt is. Kispál búcsúkoncertes pólóban volt, szóval nehéz lehetett összetéveszteni bárkivel is. Szóval szereti az Intim Torna Illegált.
Bécsben is voltam. De az még régebben volt. Már nem is emlékszem. Vagyis de. Csak nem hajnali fél 4kor.
And the most important történés a héten: elengedtek Balatonra. Szülő nélkül. Barátnőmmel, testvérével és egy barátjával. Csoda történt. Ma, illetve tegnap rögtön át is mentem B.-hez (az előző módszerhez alkalmazkodva a B. egy másik barátnő), összeültek az okosok, megbeszéltünk mindent, nagyjából. Csak még nem tudjuk, mennyi időre, mennyi fővel... De legalább jól szórakoztunk. Igazából ha vele összeszabadulok - ami elég gyakran megesik, lévén az osztálytársam -, elég szürreális dolgok sülnek ki. Nevezhetnénk magunkat hülyéknek is, de a megnemértett művészlelkek jobban hangzik.

ÉS Zöldpardon!!!

No meg Fishing! (Már csak 1 nap!!!)

(Akinek van elég lélekjelenléte, igazán megnézhetne és mehetne jövő évben.)

Mindjárt 4 óra. Ezúton jó reggelt kívánnék a boldog keveseknek. És jó éjt annak a sok hibbantnak, akik most fekszenek le. Önkritika.