Ő viszont tovább. Tudom, hogy az örök mindig idejétmúlt és sosem lesz a mostba illő... De az öröknek a maradandó is a szinonimája, nem? Ha nem a jelennek, vagy nem minden jelennek szól- mert az enyémnek igenis de -, akkor még ott van a jövő. De ne szaladjunk ennyire a végére. Előbb még ezt kell túlélni.
Szóval Závada Péter.
Bevallom, nem ismerem eléggé a kortárs magyar költészetet. Persze, olvasgattam néha-néha egy-egy Háy Jánost, Erdős Virágot, a Levegővétel is ott pihen a polcon Babiczky Tibortól, de belemerülni, azt soha. Eddig. Talán nincs elég hírverésük vagy csak eddig nem voltam elég érett szellemileg a versekhez. Most mintha egy érettségit raktam volna le - lírából? A verselemzéstől szaladtam ki a világból, nem tudtam fokozatosan lecsupaszítani, rétegről rétegre leáztatva az értelmet, a Kitartás cserbenhagyott. A próza sokkal könnyebb, nincsenek azok a rögtön szembeötlő stilisztikai jegyek... bár lehet, hogy ez csak magyarázkodás, hetet-havat összehordás, miért is kaptam állandóan négyest verselemzésnél. (esetleges 3. ok: kit nem kerget pokolba a "mit gondolhatott a költő?" kérdés?)
Februárban voltam a Müpában Magashegyi Undergroundon. Katartikus élményt nyújtott ez a tökéletes fúzió a komolyzenét játszó szimfonikusok és az alter Magashegyi között. Amiért meg külön köszönet jár, hogy vendégfellépőként Závada Pétert kérték fel a carbonfools-os Fehér Balázs mellett. (ami annyira nem jött be, de egye-fene, nem lehet másfél-két órát végigámulni...)
Előítéleteket döntött le. A rappel szemben. Már megint a médiára lehetne ujjal mutogatni, hogy miért nem ezeket emelik ki és miért azokat, akik alpári módon ecsetelik a kultúra szemernyi megjelenése nélkül, hogyan baszták meg múltkor a buliban összeszedett csajt. De ez már nem az én dolgom, elkezdtem Akkezdet Phiait hallgatni és helyreállt a világbéke bennem. Jó, itt sem minden patetikus és lélekemelő, de nem is ez a cél. Sok mindennek mondanivalója van és mégis szórakoztat. Na EZ a cél.
Ezzel együtt jött természetesen a versolvasási lázam. Pár napra rá kaptam egy vékonyka kis könyvet, elő-születésnap gyanánt (ami mellesleg júliusban lesz, de nevet kellett adni a gyereknek): Závada Péter: Ahol megszakad.
Rohamos tempóban olvastam el. Aztán még egyszer. És még egyszer, és még jó néhány 'mégegyszer'-rel gazdagíthatnám a virtuális teret.
Macskakör
Mit kaptál, csak a jellemem.
Külcsín vagyok, semmi más.
Azt remélted, kell legyen
a lét mögött identitás.
Nem számoltál a többivel,
bár formában nincsen hiány.
Hogy vagyok, még nem tölti fel
kongó egzisztenciám.
Szeretni puszta illemtan.
Ki üres, részed nem lehet.
Semmim sincs, de velem van
az, hogy elengedtelek.
Nem vagyok elvakult és nem tetszik minden vers. De az atmoszféra, ami körülvesz, mikor olvasom, leírhatatlan. Nekem kerek egészet alkot ez a kötet. Végre valami, amit nem azért akarok értelmezni, mert muszáj, hanem mert tényleg akarom és örömet okoz. Nem minden megy, van, amikor magam is belekeveredek abba, amit gondolok és látszólag a legegyszerűbb gondolatmenetű versek fognak ki rajtam. De nem érdekel. Ez élvezet és nem kényszer. Nem adom fel és kész vagyok arra, hogy bármikor befogadjam arra a műre a megoldásom - tudok várni, legyen az egy nap vagy egy évtized.
Ahol megszakad
Kémlelni meg-megvillanó eget.
Fraktálokat: belül hány új határ van.
Utazni, venni villamosjegyet,
állni rohanó órák huzatában.
Belőled magamba áthallani
egy s mást - pár ködös képem, másom nincsen.
Kopottas portré, lámpa - asztali -,
köldökzsinór - nincs hová kifeszítsem.
Anyajeggyel az életvonalon
ingázni, leszállni tragédiáknál.
Ahol megszakad, filccel folytatom:
megrajzolom a bőr drapériáját.
Lemodellezni egy-egy érzeten,
hogy tűnik a hús-vér valóság léggé
- mint teherdaru, csóválom fejem:
tán nem szerettelek. Vagy nem eléggé.
Lázam múlt vasárnap teljesedett ki a Budapest Jazz Clubban. Nemleges kép. Költői est. Zenével meg mindennel. Jazz Club lévén jazz-szerűség volt a zene is: Amoeba zenekar, tökéletes kiegészítés.
Alapból is szeretem az ilyen stílust, de ez most más volt, más a szavakkal, a felolvasással. Nem csak a vers fejezett ki dolgokat, a zene is adott hozzá még egy adag érzelmet, ízt, jelentést. Jó volt nézni igazi zenészeket - azt a fajta beleélést nem lehet színlelni. Volt egyszerű felolvasás, spoken word (bár előbb meg kellene tudnom, mit is jelent pontosan ez, mielőtt leírom, na de sebaj...), rap...
Először voltam ilyenfajta esten, kíváncsi voltam. Várakozáson felüli. Jó értelemben vett részleges gondolatnélküliség fogott el - kizártam a külvilágot és csak az előadásra figyeltem, betöltötte a gondolataim egészét. Kellett már ez nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése