2013. július 25., csütörtök

Feasgar math!

Visszatértem 10 napos külföldi kiruccanásomról, amit rögtön egy kiadós 23 órás alvás követett - a busz nem vetekedhet a pihe-puha ágyacskámmal.
Július 4-én indultunk, egy iskolai csoport, 50 fő. Éjszaka a buszon, majd Brüsszel. Életemben ennyiszer nem hallottam a jellegtelen és a csúnya szót egyszerre. "Ez Európa legcsúnyább épülete", "az a jellegtelen épület ott elől a brüsszeli pályaudvar", "mindent összevetve ez a város jellegtelen" és sorolhatnám. Drága idegenvezetőnk osztotta kissé a belga fővárost. Igaz, ő igenis jellegzetes volt a maga 300 kg-jával és arrogáns stílusával. Mindenesetre nekem tetszett ez a 'csúnya' és 'jellegtelen' város, még ha csak pár órát töltöttem is ott.


Dunkerque-ben szálltunk meg, előkerült a nagy kiszereléses Nutella (magyarul jó estét hoztunk össze).




Másnap kompon mentünk át a Brit-szigetre. Röhejesen indult a nap, a buszvezetők és a GPS sem volt képben, háromszori megállás 3 különböző benzinkútnál, mire sikerült elindulni. A 7.45-ös kompot totálisan lekéstük, így egy órát tölthettünk el a tömény hal - és rothadásszagban a sirályokat és galambokat fényképezve, amely tevékenységünket a hajón is folytattuk.











 A kompon aranyárban volt minden, inkább kint töltöttük időnket, Dover fehér szikláira várva. Első látásra egészen kiábrándító volt, ám minél közelebb kerültünk, annál szebben rajzolódtak ki a 100 méteres mészkősziklák.













Leszállás után Skócia felé vettük az irányt és röpke 10 óra alatt meg is érkeztünk a fogadócsaládokhoz Dalkeith-be. Hangulatos kisváros, már ami a központot illeti, tipikus brit téglás házakkal, mint a Harry Potterben és typische skót emberekkel, nem messze Edinburgh-tól. A mi családunk teljesen korrekt volt, apa-anya-gyerek. Skót kiejtésük sem zavart sok vizet, mert nem nagyon kommunikáltunk velük a dinner és a breakfast szavakon kívül. Loch Ness után elsütöttek pár szörnyes viccet, de ennyi volt az egész.
Bezzeg voltak ám érdekes családok. Társaságunk egyik része egy szolid sátánista családhoz került. A pasi kezét 666, hátát egy óriási kereszt tetoválás díszítette, a nőnek hátközépig érő raszta haja volt, de neki csak egy Hakuna Matata meg pár csillagos tetoválása volt. Ha jól emlékszem, 4 gyerek volt, a 2 idősebb elég extrém külsővel megáldva: a 11 éves kislány rózsaszín, a 8 éves kisfiú némi punk beütéses, felnyírt hajjal rendelkezett. Amúgy jól megfért Stephen King könyvei és Justin Bieber, valamint a full rózsaszín fürdőszoba egymás mellett. Azon már meg sem lepődtek, amikor az integetésre egy elegáns középső ujjal válaszoltak a csemeték.














Első nap Edinburgh-ba mentünk. A Royal Mile-on, az óváros fő útján sétáltunk fel a várig. Gyönyörű volt a kilátás, az időjárás is kedvezett neki, az ég szinte egyszínű volt a tengerrel. A várban magyar vonatkozású emlék is van, talán a legrégebbről fennmaradt épület, a Szent Margit-kápolna, de itt találhatóak a skót koronázási ékszerek is.


















Ezután következett a Scotch Whisky Experience. Nem vagyok oda a whisky-ért, de ez valami fenomenális volt. Ahelyett, hogy valami száraz maszlagot vetettek volna elénk, mondván: 'tessék, így készül a whisky, de igyad inkább, ne nézd', mindenki számára élvezhető módon mesélték el az ital gyártásának történetét. Az első állomásnál egy "hordóba" ülsz, ami végigvezet a gyártás különböző állomásain, kezdve a hozzávalóktól az érlelésig, közben érzed a szagokat, a hőmérsékletet, a vizet. Miután kiszállsz, felteheted a felmerülő kérdéseket, majd a 4 nagy skót whisky-termelő vidék - Speyside, Highland, Islay, Campbeltown - bemutatását hallgatod meg és némi általános tudnivalót (érlelés ideje, keverés, stb.). Ezután következne a kóstolás, ha elmúltál 18 éves, szóval ez nekünk kimaradt. A következő teremben van a világ legnagyobb skót whisky gyűjteménye, vezetőnk külön kihangsúlyozta, hogy itt nincs japán, ír vagy amerikai, csak és kizárólag skót. Ajándékbolttal fejeződik be a "múzeum". Persze minden a normális bolti ár kétszerese, háromszorosa, nem érdemes itt vásárolni. Viszont kitérnék a brit szigorúságra: ne vegyél úgy piát, ha melletted 18 éven aluli van. Nem fogják kiadni. Még ha a saját gyerekeddel vagy, akkor sem. Szerencsés volt, aki alkohollal tért haza a szállásra, mert szinte mindenhol kudarcba fulladt a a piavásárlási kísérlet. Értem én, hogy a fiatalokat akarják megvédeni, csak azt nem, hogy akkor miért fetreng annyi brit kiskorú az utcán részegen...












A nap hátralévő részében a Szent Egyed-katedrálist néztük meg és Holyrood Palace-t. Szép volt, jó volt, érdekes volt, csak a skót szoknya zavart be kicsit a férfi személyzeten.






Másnap a Blair Castle-höz utaztunk. A kastély magántulajdonban van, de a tulajdonos szegényke Dél-Afrikában él, csak rövid időre látogat ide, amikor is leellenőrzi azt a kb. 100 embert, akit magánhadseregeként tartanak számon, ugyanis ő az egyetlen ember egész Európában, aki rendelkezhet privát hadsereggel (erre vonatkozó információt én nem találtam a neten, csak reménykedni tudok, hogy helyes, mivel drága idegenvezetőnk szava szent és sérthetetlen).






 A kertben hiperaktívkodtam egy sort, mindenre felmásztam, leugrottam, futkároztam össze-vissza, mint a mérgezett egér, de van játszótér is, amit a fennmaradó időben rendkívül jól fel lehet használni. A park egyébként tele van óriási fákkal, bokrokkal, kis patak is folydogál, minden kellemes és tündéri.


Beugrottunk Invernessbe is, ahol elszéledhettünk egy kis városnézésre, amiből annyi lett, hogy megtaláltuk a folyót és egy rohadt nagy plázát - nem vagyok annak a híve, hogy egy olyan városban plázázzunk, ahol életünkben először járunk, de szükség törvényt bont. Miután nem adtak sem térképet, nem mondtak semmi nevezetességet, sőt, az egész városról annyit tudtunk meg, hogy van Morrison's, ami szintúgy egy bevásárlóközpont és csak 1 óránk volt, nem nagyon tudtunk mást tenni.

Loch Ness-ből  nem láttunk sokat. Urquhart romjánál álltunk meg, csakhogy a belépő 8 fontocska volt, ami szegény magyar turistáknak kicsit húzós lett volna. De megmutatkozott a magyar leleményesség - miért ne menjünk be a gazdasági bejáraton? Mendegéltünk lefelé, az egész csoport, kivéve Picur (az idegenvezetőt neveztük el így, kicsit egyértelmű és feltűnő volt a Dagadék és hasonló elnevezések), közben a csoport végét visszaterelték, de mi küzdöttünk előre. Nézelődtünk, mászkáltunk, jöttek a biztonsági őrök. Valószínűleg gyanúsak lehettünk, a 'ticket' szót emlegetve kezdtek közeledni, mi csak bámultunk, abszolút angoltudásunk elrejtésével, de amikor a harmadik ork is megjelent, felhúztuk a nyúlcipőt egészen a buszig, a függönyöket behúztuk és rejtőzködtünk. Viszont Picur mindenképpen meg akarta várni üldözőinket, egyikük fel is szállt a buszra, felvázolta az eseményeket, kicsit fenyegetőzött, aztán elhúzott. Majd egy csinosan komponált hegyi beszéd jött Picurtól, hogy ezért ki is toloncolhatnának bennünket, nagyon komolyan veszik, blablabla.





 A Könnyek Völgyén vitt keresztül a hazautunk, ahol szerintem a skót táj esszenciája van, valami fantasztikus, hegyekkel, zöld fűvel, tavakkal, mindennel, ami kell.











Kedden először Glasgowba vettük az irányt. Buszos városnézés, Kelvingrove Gallery, ami iszonyat jó, szórakoztató, érdekes és még ingyenes is, ráadásul van Dalí kép is - életemben először láttam élőben Dalí képet, földbe gyökerezett a lábam, stb., nem túlzok, a lányoknak úgy kellett erőszakkal elvontatni onnan.









De következő állomásunk is katarzisélményt nyújtott, a glasgowi katedrális. Terveim mostanában az építészet felé is kalandoznak és odavagyok a gótikáért. Kevés ember volt, így még jobban át tudtam érezni az egész épület lényegét.





Ezután hajókáztunk a Loch Lomondon. A kilátásból... hm... nem sokat láttunk. Illetve más panorámát csodáltunk, ugyanis: először láttunk jó pasit Skóciában. Meg kellett örökíteni.










I will continue. De tényleg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése